Apicius első századi szakácskönyvének  harmadik receptje a rózsa és ibolyabor készítéséről szól, természetesen mennyiségek megjelölése nélkül. A rózsa vagy ibolya szirmokból minél többet kell a borba tenni, hét napig áztatni, aztán a szirmokat frissre cserélni, mindezt háromszor megismételni. A három hetes procedura után mézzel lehet ízesíteni.

"Csak a legszebb szirmokat fűzd fel, s ügyelj arra, hogy ne maradjanak rajta harmatcseppek." Szól a recept. A szép szirom nem az esztétikum miatt van, az a legillatosabb legaromásabb, a fehér részeket a sziromlevél alján a recept szerint ki is kell vágni, ez a képen látható ibolyák esetében is megtörtént. A harmat jelenlétének problémája  kapcsán pedig csak arra lehet gondolni, hogy a hajnalban szedett virágszirmok fehér részeinek eltávolítása és a szirmok felfűzése időigényes munka volt, a háztartásban alkalmazott (rab)szolgák több órai munkája, és az edényekben-kosarakban tárolt szirom a víztől könnyen rohadásnak indulhatott, aminek legelején az éppenséggel a bor átlényegítéséhez szükséges illat tűnik el-változik meg. Az első képen az eredeti bor és az elkészített, átszínezett, átillatosított és virágmézzel mézezett ibolyabor látható. A harmat nem okozott gondot, és a mi mennyiségeink támpontot adhatnak az ókori illetve amfora űrméreteket/mennyiségeket (kb 26 liter)  illetően, ugyanis kb. 430(!) ibolya szirma került 7.5dl (reduktív) olaszrizlingbe. Az ókori villák konyháiban és udvarain nyilván nem egy üvegnyi bort készítettek ahogy mi.

A három hét nagyjából lefedte az ibolya-szezont, így legközelebbi kísérlet jövő tavasszal esedékes. Elképzelhető, hogy oxidatív fehérborral (is) folytatjuk. És milyen az ibolyabor? Intenzív ibolya illat, könnyű, kizökkentő és felkavaró, "tömény szerelem, vagy mi még kitűnőbb talán amannál is édesebb". Catullus sorai meglehet jellemzőek.