Első nekifutáskor egy kocsmázás után úgy este 11 táján sikerült rózsát szerezni. A velő a hűtőben volt akkor már otthon. „ Végy rózsát“ ezt írja a recept fordítása, és ahogy sehol se, itt se írta, hogy tulajdonképpen mennyit. Egy szál rózsa lett véve, cövekegyenes, tüske nélküli szárral emeltetett ki a az éjjeli virágárús vödréből.
Friss virág lehet csak, gondoltam: a szárított rózsa használata nem valószínű.
Például annak nem olyan könnyű a recept szerint felesleges, feltehetően jelegtelen ízű és semleges illatú fehér részeit a szirom aljáról eltávolítani.
A virággal a kezemben egy barátommal léptünk be 11 után egy török kifőzdébe enni valamit. Vendég alig, a pult mögött három lány ácsorog tétlenül. A virággal érkező fiúkat látva felderülnek. Ezt nekünk hoztátok, kérdik. Egy szál rózsát három lánynak, érkezett volna a válasz de nem volt idő megszólalni, mert folytatták: vagy ez az első randitok.
Egyik sem, válaszolta a barátom, de amit mondok, úgyse fogjátok elhinni. Ez a hülye itt mellettem otthon megeszi a rózsát.

Éjfél után hazaérve a konyhában állva tépkedtem a szirmokat, éreztem a vegetáció, a növényi nedv átható szagát, de semmi illatot. Kezem által foszlott szét a tünemény, ami a napfényt, eget nem látott üvegházi tenyésztett rózsa volt. Ahogy a recept előírja, a szirmok alján lévő fehér részeket kicsipkedtem, a lehártyázott agyvelők élénk rózsaszínje mellé hulltak a vörös szirmok, aljukon a tépés után maradt vékony, intenzíven vérző bíbor szegéllyel.
Arra eszméltem, hogy az antik római mentalitást ez a látvány egészen biztosan jól idézi.
Ezeket a bársonyos érintésű húsos szirmokat el kellett dörzsölni a garummal és a mézzel és vörösborral, és a mozsárban hirtelen intenzív szín lobbant.
Ez az igen. A világ sajátosan pikáns eszenciája, a tömény, nem csak a frissen őrölt borstól pikáns, gyönyörűségesen érzéki luxus.
Csak az illat nem stimmel, és akkor áll össze a kép, hogy akkor az íz sem, hogy ide nem a szín kell, hanem a rózsa specifikus édessége.
Meg kell várni a májust, és a kertből szedni a bódító illatú rózsákat, és nem csak egyet.

A rózsatál a negyedik kísérletnél kezdett összeállni. A díszítésre szánt szirmok négyszer úsztak el borsos-boros-tojásos agyvelős lében. Aztán a következőt találtam Nero életrajza kapcsán:
"Néha barátainál is bejelentette magát ebédre; ilyenkor az egyiknek például négyszázezer sestertiusába került egy úgynevezett szalagos-lakoma, egy másiknak jóval többe egy úgynevezett rózsás-lakoma." (Suet. Nero 26-28.)
Foglalkozni kéne többet ezzel a virággal.