Antik római ételek a híres ínyenc, Marcus Gavius Apicius receptjei alapján. Hosszú ismeretség után hárman barátok elkezdtünk együtt főzni: a funkcionáis hedonizus jegyében a közös munka ünnepét is éljük. Ahogy Plinius írta Apiciusról: „ad omne luxus ingenium natus” mi is értő módon űzzük a fényt.

Főzési módszereinkről

Felvállaltan autentikus ételeket próbálunk készíteni, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy vállalkozásunk nagyjából lehetetlen.
Nyilvánvaló, hogy 2000 év alatt minden megváltozott, tehát más a búza, más lett a szőlő, nem volt keménysajt és nem lehet tudni pontosan a receptben milyen a répa. De az biztos például, hogy nem sárgarépa. Lehetne sorolni, hogy a méz az csak gesztenye vagy virágméz lehet, és beszámolni arról, hogy mi volt az újdonság az első században, és mi érkezett később, de nem érdemes taglalni tovább.
Így minden ételünk egy megközelítés, de ha mondjuk 1900 év a távolság, amit lépni akarunk, akkor ez a közelítés így is lenyűgöző élmény lehet.
Ugyanakkor nem csak az anyagok változtak meg és lettek újak, hanem a főzési technológiák, eszközök és a módszerek is.
Mi tehát autentikusak akarunk maradni, noha lennének ötleteink az antik ízvilág modern idézetére, ezeket mellőznünk kell.
Alapanyagok terén azokat igyekszünk használni, amiről C. Plinius Secundus a „Naturalis Historia” XII és XXI könyvében ír, és amikről Apicius szakácskönyvében szó esik.
Ételkészítési technológiák kapcsán pedig a következőket határoztuk meg:

1. Nem darálunk, csak vagdalunk, mert nem volt daráló.
2. Az egy konkrét édességen kívül ahol olajban "rántanak", semmit sem sütünk bő olajban sem más zsiradékban.
3. Nem használunk mikrohullámú sütőt.
4. Nem használunk sem vákuum sem sütőfóliát.
5. Mindent teljesen átsütünk, illetve főzünk.
6. Csak a receptben szereplő "tedd ki a hóra" utasítás esetén használunk hűtőt az étel elkészítése során. Tehát nincs visszahűtés, természetesen a nyersanyagokat feldolgozás előtt hűtve tároljuk.

A fennmaradt receptekből teljesen kiviláglik ugyanis, hogy inkább kétszer készítik el az ételt: ugyanazt megfőzik és utánsütik, illetve sütés után szószban párolják. Ennek a túlbiztosításnak valószínű oka a lehetséges tartósítás, a romlott étel okozta mérgezéstől való félelem volt.
Így többek között nem készíthetünk órákon át 70 vagy 90 Celsius fokon konfitált ételt, illetve "véresen" hagyott húsokat.
A fentieket figyelmembe véve tehát a korhűségre törekvés jegyében az antik konyha fogásait nem igazán lehet a kortárs gasztronómia elvárásaival egyeztetni.

Mit nem csinálunk autentikusan

A főzés tekintetében tehát igyekszünk  autentikusak maradni.
A felszolgálás és terítés esetében azonban nem.

Közismert, hogy az antik lakomákon fekve ettek és általában nagy tálakban került a vendégek elé a menük sora, ahonnan a vendégek az előre feldarabolt fogásokból  kézzel vettek, tunkoltak.
Használtak kanalat és villát is, de a tányérből evést nagyban gátolja a félkarral történő könyöklés.
A maradékot a földre dobták: ennek állít emléket a Vatikáni Múzeumban látható mozaik.
A „legértékesebb“ holmi nem is az evőeszköz volt, hanem az asztalkendő.
Az „asztalkendő“ nem pontos kifejezés, ez egy gyakran gazdagon díszített kendő lehetett, amit minden vendég vitt magával. Feltételezhetően a reprezentáció egyik fontos eszköze volt ez, a valószínűleg nemes szövetekből készített, drága festékkel színezett eszköz. Ebbe törölték a kezüket, de a mai szalvétánál lényegesebben  fontosabb  szerepe volt.  A  fennmaradt írásokban ugyanis többször olvasható a panasz, hogy ezeket a kendőket előszeretettel tulajdonítják el a lakomák során. A szimbolikus szerepet mutatja az is,  hogy szép gesztusnak számított a házi kiszolgáló személyzet munkáját megtisztelve a kendőnket„ottfelejteni“.
De akinek eltűnt a kendője, a maradékből sem tudott hazavinni.
Ez az antik „dog eat bag“ hazavitel általános szokás volt.

Az Omne Luxus rendezvényein asztalnál ülve, késsel villával eszünk. Szalvéta van asztalkendő helyett. Az adagokat is külön tányéron szervírozzuk, ugyancsak beavatott vendégek kellenének nyilvánvalóan ahhoz, hogy miután a rabszolgák megmosták a kezeiket (és a lábaikat is) egy tálból egyenek.