A fennmaradt szakácskönyv az ínyencségek között tárgyalja az édességeket. Különböző édességek szerepelnek a fejezetben,  vannak tejesek-tojásosak, tésztásak, de a legelső datolyás. Alább erről lesz szó.

A töltött datolya az eddig elkészítettek között a legegyszerűbb és legnépszerűbb deszert. A feltétlen siker mellett készítése érdekes tanulságokkal is szolgált.
A szűkszavú leírás szerint a datolyát először is ki kell magozni.  A mag helyére diót vagy fenyőmagot illetve borsot kell helyezni. Aztán sózni, és mézzel sütni.
A csak borssal töltést  kipróbáltuk, és ahogy azt gondoltuk előre: a mai ízlés szerint  természetesen túlborsozott volt, a fűszer hatóanyagaitól a piperidintől és piperintől mérgesen csípős, kellemetlen íze volt.

Viszont eszünkbe jutott, hogy mi amúgy szoktunk csípősen ételt készíteni, felrémlett  a kapszaicinversengés is, amit e tájon manapság nem ritka szokás csinálni, vagyis az a sajátos vetélkedés, hogy ki bírja jobban az erőspaprikát. Nincs bajom a csípősséggel, de jól emlékszem például, ahogy az omne luxus tag „arrabiata“ tésztájától elfutja a könny a szememet miközben rezzenéstelen arccal közli velem, hogy az a titka csak, hogy szeretni kell.
Persze.
Annyi becsület volt bennem, hogy egy tállal megettem. Ez az égető tapasztalat is mutatja, hogy a paprikás csípősséget mi jobban toleráljuk mint a hasonló csípősségű borsosságot.
Úgy tűnik, hogy a rómaiak hozzánk hasonlatosan torelálták a „pikáns“ csipősséget, kapszaicin hiányában azonban piperidinfüggők lehettek.
Egy datolya 6-8 szem borssal megtöltve nem lenne csípősebb egy szelet erőspaprikánál, de főleg deszertként feltálalva vállalhatatlanul gyilkos dolog lenne.
Ezért a diós változatnál álltunk meg úgy, hogy idézetképpen kicsit borsozunk is, természetesen frissen, mozsárban tört szemesborssal. Egyébként fontos a sót is megőrölni.
Így a mézes sütés után olyan deszertet kaptunk, amit a datolyát nem szeretők is jóízűen fogyasztottak.
A fenti „borsos“ aggodalom már az első datolya deszertes lakomán kicsorbult, ugyanis szinte minden asztalnál űlő vendég a tányérjára díszítésnek őrölt borsot is feltunkolta harapásonként, datolyánként.
Aztán kértek még.
Szóval ha az antik rómát idézzük, lehet bátrabban borsozni. Legalábbis a datolyát.